Browser.hu

Kicsik a nagyok között – Ep5

Sziasztok és szevasztok!

Jasmine Clarke – Csini pofi, furi ruci!

Sokat gondolkodtam az eheti alanyunkon és megvallom őszintén, igen csak elkellett gondolkodnom, kit vegyünk elő. Végül Jasmine lett az áldozat, tekintve kellően furcsa lány.  Elsőre nekem a szemei voltak azok, amik megragadtak. Valahogy nem tudtam hova tenni, emiatt kicsit jobban megnézegettem a tartalmait. Azt hittem, csak a kamera csal, de nem, valóban furcsa a lány. Úgy voltam vele, csak egy újabb csini arc, biztosan valami véletlen folytán találta meg az isteni szikra, hogy ő most akkor készít egy covert, de nem! Meglepően régóta csinálja, de nála is hibának vélem, amit az előző cikkemben Samantha Potter esetében már kiveséztem, hogy már kilenc évesen a kamerának énekelt. Jasmine akkoriban még nem volt sem kiforrott énekes, sem nagyon csinos, csak egy kislány volt, természetesen kislányos hanggal.  Szokásom egy-egy cikk megírása előtt alaposan átnyálazni a tartalmakat, általában bizonyos zenéket keresve, hogy legyen egy összehasonlítási alapom. Nála is megtalálható volt a méltán híres, Letit go a Jégvarázs (Frozen) című meséből. Ebben annyira nem remekelt, mert bizonyos helyeken pontatlan volt és a kiejtésével is problémái voltak. Később /A későbbi videókban már összeszedettebb volt, ami meg is látszik a munkásságán. Nagyon tehetséges lány,akiben van egy olyan hang, amit nagyon szépen tud használni. Részben a standard megszokott nyelvektől eltérően, gondolok itt az angol, a német, vagy olasz és ezekhez hasonlóakra, szokott koreai és más keleti nyelveken énekelni.Amivel ebben különlegessé teszi sajátmagát, hogy a kiejtése illetve a nyelv használata szinte a tökéletest súrolja. A hölgyön látszik, hogy vélhetőleg van keleti rokona, de egy Ausztráliai lányból nem néztem volna ki.

Ez a lány tudja, hogyan kell odaállni a kamera elé!

Nekem a vezetés oktatóm mindig azt mondta, hogy csakis kényelmes ruhában vezessek. Esetünkben ezt az elvet akár a klipekre is érthetjük. Ő tudja azt a titkot, amit senki más és tudósok talán dollár milliárdok elköltésével sem tudnák meg mondani. Jasmine egyszerűen valahogyan egyszerre bánik jól az arcával, a rendelkezésre álló hellyel és a ruházatával. Igen, külön kiemelném a ruhákat,amiket felvesz. Divatos, látszólag neki kényelmes öltözéket visel, ezzel pedig még inkább odafigyel az úgymond minőségre. Megmondom őszintén, valóban kellemes csalódás ért, amikor meghallottam a hangját. Kellemes, lágy hangja van, amiben egy kis huncut keleties csengést vélek hallani. Emellett nagyon szépen megtanulta használni azt amit a torkában rejt. Szépek a hajlításai és technikásan énekel, nem erőlködik azon, hogy egy-egy hang ki jöjjön. Igazából mintha magáénak érezne minden zenét, amit énekel.  Amit ellenben hibának vélek, az az, hogy sok esetben használ kézi mikrofont, de ez csak nekem ront a képi élményen.

 

Összegezve, azt mondom, hogy egy meleg, nyárias légkörű, őszi napon szívesen hallgatnám, amikor a fűben fekszem még egyszer a tél előtt. A kellemes hangja elhiteti az emberrel, hogy holnap reggel is gondtalan és békés ébredése lesz.