Browser.hu

Kicsik a nagyok között – Ep2

Sziasztok és szevasztok!

Korábban belekezdtünk egy cikksorozatba, ami magába is fulladt az első résszel és koncepcióváltásra szorult. Az eredeti tervek szerint a kicsikkel foglalkoznánk,  de mivel nehéz belőni, pontosan ki is számít annak, így más opciót hívok elő. Ez pedig a következő: „Nem sztár, aki tehetséges”. Fura megközelítés, valóban, magam is így látom, de ahogy belegondolunk, egyre jobban megértjük, hogy a sztárság és a tehetség nem minden esetben jár kéz a kézben.  Tehát nézzük a következő tehetséget.

 

Jonathan Young –  avagy Mr. Disney, az „ezergrimaszú kölyök”.

 

Gyermeteg perceimben, olykor-olykor mese zenéket hallgatok, így leltem rá erre a tehetséges emberre. Zeneileg elbűvölő, sokrétű hangszeres ismerettel rendelkezik, a hangja pedig valami hihetetlen, mármint, ahogyan használja. Nekem személy szerint felidézte azokat a perceket, mikor a híres meséket néztük még VHS-en, hiszen én ilyen régi vagyok. Amikor az első hangokat meghallottam, el kellett gondolkodnom akarom-e ezt hallani, de „Why not?”, adtam neki egy esélyt, amit meghálált. A feldolgozásainak 75%-a Disney mese zenék és nem csak régiek, hanem olyan újabbak is, mint a Let it go, vagy éppen Vaiana. Meglepett azonban az a tény, hogy az a maradék 25%-ék ami nem mese, az a gyerek/fiatal korombeli pop slágerek újragondolása, amiktől szintén ódzkodtam, de ezeket is elkapta rendesen. Ami külön érdekes, hogy a pop-punk megközelítés alap zenei irány nála, ami nem áll messze a szívemtől, bár nem értem egy fanatikusan visszatérő elemét a világának. Keytar! Közismertebb nevén, nyeles szintetizátor. Why? Kérdem én, ¿Por qué?

 

Valahogyan ezzel én nem tudok napirendi pontra térni, vagy lehet, nekem vannak csak ellenérzéseim ezzel az eszközzel szemben. Tény, ami tény: neki sikerül nem egyszer-kétszer jól használnia, de inkább gitár legyen az a hangszer, amire hevedert teszünk. A hangszerelései különösebben nem okoztak újdonságot nekem, de meg kell hagyni, a színvilága elég sokrétű, mert láttam már nála narancssárga mikrofont  és dobverőt is. Ahogy észrevettem, a nagyobb sikert a Vaiana – You’re Welcome feldolgozása hozta meg neki, amit valóban sikerült az amúgy is magas lécről feljebb tennie. Azóta pedig, ahogyan megismerkedtem a műveivel, újabb és újabb meglepetéseket okozott, így csak ajánlani  tudom. Ami nekem végképpen megadta a kellő indíttatást, hogy lelkesen keresgéljem az újabb videóit, az az volt, amikor átnyálaztam a listát, és láttam, hogy micsoda ötlettárral és megvalósítási késztetéssel rendelkezik, mert a számok témáját, ha nem is az eredeti formában, de érdekes és eredményes módon adja vissza.

Végszó/összegzés/ítélet

Ahogyan összességében nézem Mr. Disney-t, három dolog jut róla eszembe:

  1. Ez a pasi garantáltan tudja, hogyan kell karriert csinálni, hiszen ha egy nő nézi a klipjét, azt a bugyijából is kinézi a tekintetével.
  2. Egy zászlóshajó a pop-punk világban, ami magán viszi, a buli, érzelmek, a jó kedv, a szomorúság és az őszinteség jegyeit.
  3. TEDD LE A KEYTART!!! Most komolyan(!), értem én a lényegét,de meg sem kellett volna születnie egy ilyen hangszernek, legalább is gitáros lélekkel így érzem.

Zárjuk le a cikkünket, azokkal a dolgokkal, amiket ez a fiatal srác adhat. Egy élmény, ami elkísér a napunkban, ha reggel a kávé mellett nézzük meg a klipjeit, vagy éppen menet közben hallgatjuk. A csajoknak annyit tudok ajánlani, ne a buszon nézegessék, mert a szemben ülő férfi félre találja érteni, miért harapdálják az ajkukat.