(a cím franciául: harcolni, küzdeni)
A darab lenyűgöző technikával és akrobatikával tálalja elénk minimalista jelmezzel és null díszlettel, ahogy a harcművészeti mozgáskultúra beolvad a táncművészetbe, ahogy a nemek ösztönenergiája mozdulatba fullad… de nem ez, amitől k.o.-t (katarzist) kap az ember, hanem az a döbbenetesen ránk zuhanó jelen, amit a legnehezebb definiálni, főleg egy mozdulatban, mert ahogy nekikezdenénk, múlttá oszlik, ha előre gondolkodnánk, meg már fantáziálunk.
A színpadon zajló jelenben a küzdelem, keresztben kasul hasít a nemek közt, a tudat és tudattalan közt, a valóság, és vágy közt, de leginkább a valós és a vágyott önképünk között. Bárki nyer döntetlen lesz a harc.
Már nem a két „freudi” nem néz farkasszemet egymással. Összemosódnak a nemek, de szó sincs itt másságról, transzról és genderről a szavak „hagyományos” értelmében.
A három nem: a férfi, a nő és a gyermek.
A gyermek, aki semleges, nem ruházható fel konkrét ösztönszintű nemi jelegekkel. Nomád népeknél (és aláhúzom nem primitív, hanem nomád népeknél) a beavatási szertartások alkalmával a gyermekek semleges nemüket vedlik le, a különféle, erőt és kitartást, fegyelmet igénylő, sokszor fájdalommal, és szenvedéssel járó beavatási szeánszokon. A civilizált társadalmunkban erre nincs lehetőség, vagy csak nagyon korcsosult formában.
A nők biológiailag szerencsésebbek, mert az ő nagy beavatási szertartásuk a szülés – már aki persze meri vállalni – lelki értelemben, mert egyre nagyobb tendencia, hogy az anyai ösztönt projektálják egy gyermekstátuszba helyezett házi kedvencre. A kislányi létezés formalinba mumifikálása, az ártatlanság illúzióját tartja felszínen és azt a délibábot lebegteti szem előtt, hogy a megkövesedett állapot a vágy örök elérhetetlen tárgyává teszi viselőjét.
A férfi, ha gyermeki semlegességét nem vedli le, hanem arra rámaszkírozza a férfiasságot, kapjuk azt a hisztérikus, magassarkúban és női latexnadrágkosztümben parádézó, „óriáscsecsemőt”, aki vágyott, de meg nem valósult férfiasságán ejtett csorbát a harctéren, a megvert feleségén-, gyerekein, erős nőkkel vívott harcban próbálja kiegyenlíteni.
Gimesi András Gime felvétele
A dackorszakban ragadt óriáskisfiú harcol a férfiként létező férfiakkal, mint fantomjaival, nőként létező nőkkel, mint beteljesületlen vágyaikkal, és a gyerekekkel, mint vetélytársaikkal.
A küzdelem a három nem, és torzulásaik között végtelen variációs lehetőséget nyújt.
A fel nem nőtt férfiak és nők küzdenek egymással, önmagukban tátongó hiányérzetükkel, belegabalyodnak egymás perverzitásába, sőt, a helyzet által létrejövő alkalmazkodási torzulások további bizarr kapcsolódási pontokat kreálnak.
A férfi és női princípiumok megszerzése, birtoklása maga a harc.
A harcművészetben, ahogy nincs ellenfél és ellenség, hanem partner van, úgy férfi és nő sincs voltaképpen, csak ember van.
